Befejeztem
Írta: admin 2009.jan.05.
Összeállt a pályázati anyag, a mai napon le is adtam.
Határidő módosítás
Írta: admin 2008.dec.12.
Hosszabb let a pályázat beadási határideje, egészen január 5-ig ráérek befejezni amunkát. Ez igen jó hír mivel így több embert tudok bevonni a kérdőív kitöltésbe.
Kérdőív
Írta: admin 2008.nov.30.
Elkészült a kérdőív, amivel fel szeretném mérni a LokoMobil iránti igényt. Kérek mindenkit, hogy a kérdőív kitöltésével támogassa a munkámat. A kérdőív a lenti linkre kattintva elérhető:
Konzultáció
Írta: admin 2008.nov.26.
Most értem haza a konzultációról ami mindenképpen eredményesnek mondható a számomra.
Szóval tegnap kaptam egy telefont, hogy lenne-e kedvem feltenni pár kérdést holnap a T-mobile székházában pár szakembernek, azokról a problémákról amik felmerültek a projektemmel kapcsolatban. Természetesen volt.
Kissé késve érkeztem, és kérdésemre, hogy hol találom a mobilnetes konzultációt a biztosági őr a 4-es tárgyalóba küldött. Természetesen nem ott volt és néhány rendkívül elegáns úriembertől kellett bocsánatot kérnem, hogy megzavartam a megbeszélésüket. Végül azonban meglett a konzultáció is. Összesen nyolcan vártak a tárgyalóban, ebből ketten csoportos pályázók, ha jól értettem. Ők Mobil szoftverrel neveznek. A mákis két résztvevő jótékony hallgatásba burkolózott. Volt ég egy moderátor hölgy és három T-mobile szakember IT illetve marketing területekről.
Hatalmas öröm, hogy tudnak segíteni, hogy rátehessem a kezem egy 3G routerre, így végre nem laptopon kell bridge-be kötnöm az USB modemet és a hálókártyát.
3G térkép
Írta: admin 2008.nov.25.
View Larger Map
Az index.hu munkatársai nagy országjárásra indultak, és lemérték hogy az ország területén milyen a 3G-s lefedettség. Ez az információ kiváló kiindulópont a LokoMobil projekthez is, hogy a tesztelést egy olyan vasúti útvonalon végezzük el ahol a lehető legjobb eredmények várhatóak.
Pályamunka terv
Írta: admin 2008.okt.17.
Beadtam a jelentkezésemet a pályázatra, amit már el is fogadtak. Sajnos a munka nem halad ilyen gyorsan. Kissé hátráltat a megfelelő hardverek hiánya.
Diagram
Írta: admin 2008.okt.14.
Íme egy diagram az elméletben működő konfigurációról. Sajnos tesztelni egyenlőre nem volt módom az elképzelést. Először is be kell szereznem a szükséges kellékeket. Az már biztos hogy a WiFi router egy linksys lesz. Sajnos itthon nincs ilyen. Még a Fonera is szóba jöhetett volna, de arra nem lehet már csak úgy feltölteni a firmwaret. Bizony ott hard hackelés kellene, forrasztás miegymás. Több a hiba lehetőség, inkább a jobban kitaposott ösvényen haladok. Marad a linksys.
Terv
Írta: admin 2008.okt.13.
Az utóbbi időben elsősorban csak elméletben vettem sorra a projekt nagyobb részeit. Arra jutottam, hogy a legfontosabb dolgok, aminek meg kell lennie, hogy működjön a rendszer a következők:
- Adatbázis a hozzáférési információkkal
- Terminál, amivel regisztrálni lehet az adatbázisba
- 3G/WIFI router (azaz maga a hardver)
- Hotspot software (ami az adatbázishoz tud csatlakozni)
Ez viszont rengeteg munka lenne megcsinálni. Főleg egyedül és főleg, hogy december 15. a határidő. Tehát az egyszerűség kedvéért a terminált kihagyom a megvalósításból első körben. A felhasználókat manuálisan viszem fel az adatbázisba. Persze ez pótolható később is.
A legfontosabb rész a hardver. Ugyan létezik komplett megoldás ami az internetre 3G-vel kapocsolódik és azt wifivel osztja tovább, viszont ezzel az a gond, hogy a firware zárt forráskódú, teljesen előről kellene hozzá új szoftvert írni, hogy valami hotspot megoldást támogasson. Tehát a következőt fogom tenni: Valami dedikált eszközt csak arra fogok használni, hogy a 3G hálózathoz csatlakozzon majd a kapcsolatot ethernet kábelen továbbítsa egy olyan wireless routernek amire már tudom telepíteni a módosított firmwaret. Elméletileg ez így menne, már csak konkrét hardvereket kell találni.
A projektről
Írta: admin 2008.okt.11.
Röviden leírtam miről is szólna a projekt. A pályázaton való részvétel első lépcsője egyébként ez a pályamunkaterv, amiben röviden le van írva mi is ez az egész LokoMobil. A jobb felső sarokban lévő linkre kattintva elolvashatod.
Mobilnet II.
Írta: admin 2008.okt.10.
A múlt héten láttam a suliban egy plakátot, ami a T-mobile Mobilnet II. pályázatát hirdette. A pályázat lényege, hogy valami olyat találjanak ki a résztvevők ami kihasználja a mobilnet előnyeit. Na nekem van egy ötletem, nevezetesen a LokoMobil. El is határoztam, hogy pályázok. Kicsit részletesebben később írok a projektről. Ezt blogot pedig abból a célból hoztam létre, hogy dokumentáljam a projekt menetét.
